HÁNYÁS

Az esetek döntő többségében vírusfertőzés eredménye, mely általában 1-2 napon belül enyhül. Ekkor a legfontosabb a gyakori, kortyonként történő folyadékpótlás. Tulajdonképpen azzal, ami a gyermeknek jól esik, amit elfogad. Ha azonban egyszerre nagyobb mennyiséget iszik, nagyobb a lehetősége, hogy ismét hányni fog. Gyakori hiba, hogy a hányással, hasmenéssel veszített folyadékot azonnal pótolni szeretnénk és a sok folyadékot a gyerek szinte azonnal kihányja. A hányást, hányingert gyógyszeresen is uralhatjuk Daedalonetta kúppal.

Adagolása: 2-6 éves korban szükség szerint 4-6 óránként 1/2 gyermekkúp, maximális napi adagja ebben a korban 75 mg (24 óra alatt 3 gyermekkúp)
6-12 éves korban szükség szerint 4-6 óránként 1 gyermekkúp

Felnőtteknek és 12 év feletti gyermekeknek Daedalon tabletta:
naponta 4 – 6 óránként 1 – 2 tabletta, a legnagyobb napi adag 8 tabletta.

6 – 12 év közötti gyermekeknek:
naponta 1 – 3-szor 1 tabletta (összesen napi 5 mg/ttkg).

Fontos azonban tudni, hogy a hányás súlyos betegség tünete is lehet, melyre más jelek is felhívhatják a figyelmünket. Ilyen alarmírozó tünetek:

  • a gyermek sugárban hány
  • feszes puffadt a hasa
  • nagyon magas láz
  • tarkómerevség
  • acetonos lehelet
  • kevés vizelet
  • epés hányás
Powered by WordPress | Download Free WordPress Themes | Thanks to Themes Gallery, Premium Free WordPress Themes and Free Premium WordPress Themes